Előzmények:

2004. szeptember 9.
Délután 3 után csörög a vonalas telefon. Nem várok hívást. Egy kedves hangú hölgy a férjemet keresi. Bemutatkozik és közben azt is elmondja, hogy a Kraft Foodstól telefonál és csakis a férjemmel akar beszélni. Megkérdem, hogy átadhatok-e valami üzenetet, nem. Csodálkozom.   Elkérem a hölgy számát és megígérem neki, hogy a férjem amint lehet, visszahívja. Nagyon gondolkodom, hogy mi lehet. Fődíj? Á, az nem, kizárt, biztos utólag vették észre, hogy valamelyik pályázattal baj van.

Felhívom a férjem, átadom a számot, ő kérdezősködik, hogy melyik játékról is van szó. Tűkön ülök. Nem értem a dolgot.  Egyáltalán honnan tudták az itthoni számot? Miért nem adhatok át egy üzenetet a férjemnek. Pár perc elteltével a férjem hív. Azért keresték, mert megnyerte a fődíjat. Mindezt olyan hangon közli, mintha semmi érdekes nem lenne benne. Utólag kiderül, hogy nem emlékezett mi volt a fődíj. Hihetetlen. Megnyerte. Megnyerte az Oldódj fel fődíját. Brazília és Rio de Janeiro, 10 napos út, költőpénzzel.     

Az öröm óriási, eddig ez a legnagyobb nyeremény, amit megcsíptünk.

Utazás:

Vasárnap

Ma indulunk. Délután. Pakolgatunk, próbáljuk reálisan felmérni, hogy mennyi ruha lesz elég. Gyógyszerből mindenesetre egy egész zacskónyit bepakolunk biztos, ami biztos alapon. Nem lesz sok csomag, 1 bőrönd és 1 táska + mindenkinek a kézitáskája. Úgy gondoljuk, hogy a táskát felvisszük magunkkal a gépre, ha esetleg nem érkezne, meg a bőrönd legyen váltóruha.

A taxi hamar jön és repülőtérre is hamar kiérünk. Nemsokára checkolás. A jó tervezésnek semmi értelme, ha összekerülsz egy olyan emberrel, aki minimális rugalmasságra se képes. A táska súlya kicsit meghaladja a megengedettet a kiscsaj fontossága tudatában nem engedi, hogy felvigyük.   Szerinte pakoljak ki és vegyem magamhoz a bugyiimat, ha éppen arra van szükségem. Próbálok vele egyezkedni, de nem megy.     Jól kezdődik. Majd szétrobbanok a dühtől, a párom csitítgat, hogy időben odaér majd. Nincs választás menni kell. Frankfurtig eseménytelen az út, de ott aztán felpörög minden. 50 percünk van elérni a másik gépet és ráadásul egy másik terminálon van. Rohanva közlekedünk. 20 perccel az indulás előtt odavergődünk, van még időm egy cigit is elszívni a 12,5 órás út előtt. Szuper egyébként, nem ismerik az online jegyet. A csaj összevissza telefonálgat, de végül úgy tűnik megtalálja. Elég nehezen beszél angolul, de annyit sikerül megérteni, hogy nem egymás mellé szól a jegyünk, majd próbáljunk cserélni a fedélzeten. Egyikünk sem érti a dolgot, mert tuti egymás mellé szól a jegyünk. Kiderül, hogy a Varig nem foglalkozik ilyesmivel, old meg ahogy tudod. A párom jegye ablak mellett van kb. 10 sorral hátrébb mint az enyém, ráadásul nem is egy soron vagyunk. A párom mellett egy brazil házaspár akik nem beszélnek angolul, nagy nehezen sikerül a páromnak elfoglalnia a helyét. Én összevissza mászkálok, egyelőre nem értem az egészet és nem tudom, hogy oldjam meg a dolgot. Nem akarok egyedül ülni fél napot. Mellettem egy házaspár nyilván nem fognak csereberélni. A kutya nem törödik velünk, a gép már fut az emberek meg sétálnak és pakolnak. Leül egy pasas a 4-es széksor szélére. Legkedvesebb mosolyomat előveszem és megkérdem, hogy egyedül utazik-e.   Szerencsére tud angolul (később még megtapasztalom, hogy az angoltudásom fabatkát sem ér) egyezkedem vele, az ablak melletti helyre felcsillan a szeme. Úgy néz ki megoldódott a gond, egymás mellett ülünk. Kapunk kaját ami dohos. Elkeseredetten nézünk egymásra, lehet, hogy éhen halunk Brazíliában? Próbálunk aludni, több kevesebb sikerrel.

Hétfő

Hajnali 4-kor (vagyis itthoni idő szerint 7-kor) elkezdték készíteni a reggelit. Ez nem volt dohos, de jó sem volt. A gép behozta a késést, sőt hamarabb is leszállt, mint kellett volna. Egyébként mindenki 5 óra időeltolódásról beszélt otthon ehhez képest 3 óra a különbség. Egyelőre nem értjük, de fáradtak vagyunk ahhoz, hogy kiderítsük a probléma okát. Az útlevél-ellenőrzés kicsit hosszadalmas, ki kell tölteni valami nyomtatványt. Egyébként nem sokat kérdezősködnek. Végre megyünk és csoda de mindkét csomag megvan. Kifele menet figyeljük a névtáblákat ugyanis az idegenvezetőnk vár minket. Valóban vár. Nem hiszek a szememnek egy kb. 60 év körüli bácsi, ősz hajjal tartja a párom nevét. Megismerkedünk és ki a légkondiból. Szédülök, amikor az első cigire rágyújtok, de jólesik. Kicsit borús az ég de Sergio megnyugtat, hogy nemrég 40 fok volt. A páratartalom nagyon magas, reggel 7-kor kb. 26 fok van de én 40-nek érzem. 35 perc a szállodáig az út. Közben próbáljuk felfogni a környezetet. Látjuk távolról a favellákat, a Cukorsüveg hegyet és a Corcovadót is. Végtelen alagutakon megyünk. Sergio mesél. A leghosszabb 3 kilométeres. A város tele van velük, sok a hegy a környéken gondolom azért. Hajók, hegyek, virágillat, pálmafák maradnak mögöttünk. Olyan szeretetettel beszél Rióról, hogy azt csoda hallgatni. Tanácsokat ad, hogy hol együnk, vásároljunk, váltsunk pénzt. Megérkezünk a Copacabana Beach-re. A szállodánk neve Luxor Copacabana **** Superior. Nehezen találják a párom nevét. Megkapjuk a kulcsokat, a párom a széfet is igényli. Szólnak, hogy ez nem ingyenes. Akkor is kérjük. A páromtól nem is vártam mást.   Ma már nem jár reggeli. Kár, eléggé éhesek vagyunk. Sergioval telefonszámot cserélünk, illetve az én telefonomat próbáljuk életre kelteni. 3 szolgáltatót is talál a mobilom, de csatlakozni nem akar, portugálul mond valamit csak annyit értek „questo numero blabla”. Majd később. Megbeszéljük a továbbiakat, Sergio elmegy mi meg felfedezzük a szobát. Nagyon nívós. Lenyomok egy hideg colát, megeszek hozzá egy vész sport szeletet és eldőlök. Még mindig csak reggel 9 óra van, még jó, hogy a mai nap szabadprogramos.

Ahhoz képest, hogy úgy éreztem most 1 napot fogok folyamatosan aludni délután 3-kor már ébren vagyunk. Először is pénzt kell szerezni mert éhen halunk, aztán pedig valami éttermet. Sergio útmutatásai szerint megkeressük a Copacabana avenue-t. Ez párhuzamos azzal az utcával ahol a szálloda van így nem nehéz megtalálni. Sétálgatunk rajta. Találunk egy pénzváltót. Az egyik százasról kiderül, hogy ragasztott.   Kicsit bedurranunk tőle, hogy ilyent is csak egy magyar bank tud csinálni. A pénz jó de nem merik beváltani, mert meg van ragasztva. Vissza a szállodába, hozzunk másikat. Végre van pénzünk. Sergio mesélte, hogy vannak úgynevezett kilós éttermek, azaz kilóra fizetsz és bármiből tehetsz a tányérodra. Jól hangzik. Ilyent keresünk, és közben figyeljük a forgatagot. Az utca tele van boltokkal, erre inkább a turisták járnak, de a boltok előtt árusok is vannak. Ami szem szájnak ingere mindent árulnak. A piaci bovlitól a drágakövekig mindent megtalálsz. Valahogy egyik étterembe sem akaródzik bemenni. Kb. 2 óra sétálgatás után végre döntünk. Egész szimpatikus hely 2 személyes asztalok vannak. A bejáratnál kezünkbe nyomnak egy papírt amivel fogalmunk sincs mit kell csinálni. Először szembesülünk igazán azzal, hogy senki sem tud angolul a „coke” –ot nem értik. Végül az olasz nyelvtudásom segít kapunk colát. 10 méter hosszú pulton ki van rakva a rengeteg kaja. Nem túlzás azt állítani, hogy legalább 20 féle hús van. Saláta és gyümölcs rengeteg, roskadozik a pult. Kiválogatunk olyan kajákat amiről azt hisszük, hogy ehetők és közben kiderül, hogy a kezünkbe nyomott papír mire jó. Lemérik a kaját és ráírják, hogy mennyi. A kijáratnál kell fizetni. Persze ezt nem tudjuk, hanem figyeljük, hogy az emberek többsége mit csinál. A kaja isteni. A salátáik nagyon jóizűek. Ottlétünk alatt sosem ettünk mást csak salátát a húshoz. Itthon ez valahogy elképzelhetetlen, igaz nincs is akkora választék.

Még itthon neten olvastam, hogy a Copacabana 2 végén piacok vannak. Nosza elindulunk megkeresni. Elmegyünk az egyik végéig és semmi. Utólag kiderül hogy volt ott piac csak a másik oldalon, ott meg mi nem is néztük. Visszasétálunk a szállodáig, mivel nem vagyunk álmosak következő úti cél a Copacabana másik vége. Sikerül. Megtaláljuk a kirakodó piacot. Még éjfélkor is ott vannak. Rengeteg a kézzel készített áru.  Kézzel szőtt táska, nadrág, ruha, függőágyak, karkötők. A brazil zászló színeiben virító póló, nadrág csak az első nap meglepő később már hozzászokunk, hogy mennyire büszkén hordja mindenki.

A szállodában este kérek egy töltőt, mert 110 volt van és nem tudjuk feltölteni a fényképezőgépet. Kapunk is egyet, nagyon segítőkészek.   Nem nagyon foglalkozom vele, leteszem a sarokba, majd ha kell elővesszük.

Kedd

Nem kelünk túl korán, de azért a reggelit még elérjük. Itt sem beszélnek angolul, pedig azt hittem. Sebaj, az olasz annyira hasonlít, hogy mindig megértik, mit akarok, sőt válaszolnak is portugálul, amit néha megértek, néha nem attól függ, hogy mennyire bonyolult. Egész jól elboldogulok, megtudom a gyümölcsök nevét amit éppen eszek. A mai nap szintén szabadprogramos, legalábbis egy része, este lesz a Samba Show. Nem tervezünk semmi különöset, csak magunkba akarjuk szívni a város hangulatát, megismerni a környezetünket.

Délben bedobnak a szobánkba egy szórólap félét. Kiderül, hogy meghívnak H. Stern ékszerész műhelyébe és drágakő kiállítótermébe.     A meghívó mellé mellékelve van 4 voucher. Odaút, visszaút, a műhely és az ékszerbolt megtekintése és mindezek mellett apró ajándékot ígérnek. A párom nem túl lelkes a programtól, de végül rábeszélem, szerintem kár lenne kihagyni. Természetesen motivál az ajándék is.   A recepción bejelentjük, hogy menni szeretnénk és 10 perc múlva meg is jön a cég autója. Elsőként egy aranyos srác fogad, aki tudni szeretné a magyar köszönéseket. Felírjuk neki. Egyébként is írtó barátságos népség annyit beszélnek, hogy néha nem lehet őket elhallgatatni 2 percre sem. A műhely előtt kapunk idegenvezetőt egy magnó személyében és csoda, de magyarul szólal meg. Ahhoz képest, hogy néhol Európában nincs ilyen, kellemes a meglepetés. Megnézhetjük a Brazíliában található féldrágakövek fajtáit, majd végigmehetünk a dolgozók előtt akik éppen csiszolják a féldrága és drágaköveket. Némelyik ablaknál vannak is kitéve megcsiszolt kövek. Gyönyörűek, csillogóak és drágák. A műhely után egy óriási boltban találjuk magunkat, ami valójában nem is bolt. Egy hölgy odavezet egy asztalhoz, ahol helyfoglalás után megkérdik mit ennénk és innánk, majd kihoznak pár gyűrűt.   A hölgyről kiderül, hogy járt Budapesten, azt is kiderítjük, hogy a Gellért szállóban szállt meg amikor erre járt. Félöklömnyi drágakő van a nyakában. A párom szerint ez munkaeszköz, szerintem nem mert nem mindegyik hölgynek van. A szoba óriási, kb. 50 asztal és mindenhol 1 db ügyféllel, foglalkoznak. Kihoz nekem 4 adagnyi arany gyűrűt akvamarin kövekkel. Felpróbálok párat. Kár, hogy fényképezni nem lehet. Végül az egyiket megkérdezzük mennyibe kerül. „Csak” 4000 USD.  Az ajándékot megkapjuk, nagyon aranyos.   Egy dobozban 5 db kő amivel ők dolgoznak, természetesen csiszolatlanul. Úgy látszik megéri nekik úgy is, hogy 10 ügyfélből 1 vásárol, mert végig nagyon kedvesek és egyáltalán nem számít, hogy nem vettünk semmit. Ezután még megnézzük a következő boltokat is ami hagyományos, azaz a pult mögött láthatóak az ékszerek. Gyémánttal is dolgoznak, de a topáz, turmalin, citrin, akvamarin, smaragd, ametiszt kövekkel díszített ékszerek szerintem többségben vannak.  A legszebb, talán ha ilyent lehet mondani az akvamarin volt a kék hidegségével.

Kellemes program volt, megérte elmenni és nyereményjátékoshoz híven az ajándékot is összeszedtem.  
Elmegyünk ebédelni, az ebéd csodálatos ha lehet ilyent mondani. Amikor az ember a pult előtt áll, egyszerűen nem tud ellenállni annyit szed a tányérjára, mert mindegyik ínycsiklandozó illattal és látvánnyal van megáldva. Persze nem tudtam megenni az egészet, elhatároztam, hogy következő alkalommal kevesebbet teszek a tányérra. Természetesen ez nem jön össze, mert minden alkalommal találok valami újat amit ki kéne próbálni. Az ételek neve ki van írva ugyan, de nem sokat ér, a portugál szótár sem segít, valószínűleg fantázianevek. A hagymasaláta volt az egyik kedvencem. Legalább 3 féle hagyma volt benne, mindegyiknek más az íze és annyira jóízű, hogy nincs rá jelző. A párom elég jól felmérte, hogy mennyit akar enni, neki nem nagyon maradt a tányérján semmi se most se később. A neten rengeteg útleírásban azt olvastam, hogy vigyázzunk a gyümölcsökkel. Be vagyunk oltva, úgyhogy én mindent kipróbáltam amit lehetett. Gyümölcslevek és gyümölcsök óriási választéka és nem találtam olyant amire azt mondtam volna, hogy ez nem tetszik. Mindegyik isteni finom. A brazilok mindent szeretnek ami maximális élvezetet nyújt. Enni, inni, táncolni, barátkozni. Mindettől függetlenül nem sok a túlsúlyos ember talán azért mert éjfélkor is rúgják a labdát a homokban és nem csak a fiatalok hanem a 60 évesek is. Ebéd után kicsit lementünk a partra. Turisták és helyiek ugyanazon a tengerparton. Többnyire fociznak, de röplabdázni is láttuk őket. Azt mesélik, hogy a nagy focistákat is a partokon szedik össze azaz vannak erre kijelölt emberek akik járják a partot és figyelik ki hogy játszik.

A parton is járnak az árusok, ami nem lehet könnyű.   A homok nagyon süppedős, magammal vittem az Algida papucsot, de képtelenség benne járni mert az ember fenekéig felveri a homokot, mezítláb meg lehetetlen annyira forró a homok. Zárt cipő meg tuti tele lesz homokkal. Az árusok ebben a forró homokban járkálnak egész nap le fel a napozók között és árulják a portékáikat. Mindazzal ellentétben amit olvastam, szerintem nem erőszakosak, azaz ha határozottan mondod, hogy nem kéred akkor továbbáll, nem kell félni attól, hogy bármiféle atrocitás érne a részükről.

 

Felmentünk a szállodába és készültünk az első programra a Samba Showra.

7-kor volt a találkozó, az idegenvezető egész pontos volt. Kérdeztük, hogy miért nem Sergio jött, azt mondta, hogy ma focimeccsre van jegye és ma ő helyettesíti. Ilyenek a brazilok. A foci mindennek előtt. 
Kiderül róla, hogy nagy focirajongó, a párommal fociról kommunikál. A párom nem örül, mert mindent lehet mondani róla csak azt nem, hogy focirajongó lenne. Valami kokszról beszél, magyar focista. Gyötörjük az agyunkat ki lehet, ő meg csodálkozik, hogy nem ismerjük. Kiderül, hogy errefelé a Kovács az koksz.
Egy idősebb ausztrál házaspár van még velünk az autóban. Nagyon kedvesek, velük is ismerkedünk, habár nem annyira nyitottak mint a brazilok. 
A programban benne van a vacsora is amelyet egy Barbecue (angol) avagy egy Churrascaria (portugál) étteremben. Természetesen a gyatra útikönyvben semmi sem volt róla, úgyhogy nem nagyon tudtuk mit takar.

Elég sokan voltak az étteremben. A szokásos pultok végigrakva salátákkal, köretekkel és gyümölcsökkel. Hús egy szál se. A párom minden egyes edény alá benézett és nem hitt a szemének de tényleg nem volt hús. Helyet foglalunk az asztaloknál, megkapjuk a kötelező alkoholos italt (ami nem jött be). A párom morgását hallgatom, hogy csak nem képzelik ezek, hogy zöldségeket fogok enni. Teljesen kiakad, hogy nem adnak neki húst.  Én nekifogok a salátáknak, a párom végül nem nyugszik és odahívja az egyik pincért. A pincér meglepődik, de int valakinek és ezzel elszabadul a pokol.   A szó szoros értelmében zsongás alakul ki körülöttünk. Minden egyes pincérnek van egy nyárs a kezében amin különböző típusú húsok vannak. A nyárs alatt egy kis tálka amelyet letesz eléd az asztalra és megkérdi, hogy melyik részét szeretnéd. Azt levágja és egy speciális fogóval leveszed a levágott részt. Nagyon finomak. Legalább 20 pincér rohangászik és ajánlgatja a finomabbnál finomabb húsokat. Egy idő után elfogy a párom tányérjáról a köret, de azért folytatja az evést. A párom szerint azért ajánlják annyira mert aszerint fizetik őket, hogy mennyi húst bírnak elsózni a vendégeknek. 

Az ausztrál hölggyel az utazásról beszélgetek, Canberraiak és nekik is kb. 12 óra az út Rióig. Elmondom neki, hogy mennyire szívesen elutaznék Ausztráliába is, de nagyon drága. Csodálkozik, szerinte nem drágább mint Rióba. Természetesen elmondom, hogy nyertük az utat, úgyhogy elbeszélgetünk a nyerésről, szerencséről és vonalkódokról. Úgy látom kicsit hitetlenkedik.
 

Vacsora után vár a busz amellyel elvisznek a Samba Showra. Kapunk leírást is a programról. Fél órával a műsor kezdete előtt odaérünk de ez nem baj, rengeteg látnivaló van így is. A színpadon egy 14 éves kiscsaj azzal szórakoztatja a vendégeket, hogy focilabdával fejel, térdel, áll. Semmi mást nem csinál, csak játszik a labdával. 25 percen keresztül és egyszer sem ejti le a labdát.   Szerintem csodaszámba megy, a magyar profi focisták tuti nem tudják utánacsinálni, a helyiek szerint semmi különös nincs benne, a lányok is „tudják” a labdát kezelni. Különböző jelmezekbe öltözött gyönyörű nőkkel lehet fényképeket csinálni amit meg is teszünk. Hihetetlenül csinosak, szépek és mosolygósak.   Az arcukon látszik, hogy igazi nagy örömmel táncolnak.

Megkezdődik a műsor és leírhatatlan élményben van részünk. A ruhák ezernyi színben pompáznak, nincs is 2 egyforma. (Európai szokással ellentétben ők éppen arra törekednek, hogy mindenki valamiben más legyen). Van olyan lány aki a fenekét rázza jól, a másik a derekát. Jó a zene és táncolnak, táncolnak. Fényképezni lehet, de nem könnyű, alig állnak meg, így a képek nagy része elmosódott. A program része egy harcművészeti és tánc koreográfia is, 6 fiú hihetetlen mutatványokat mutat. A Samba is gyönyörű, így látni egészen más mint a tv-ben vagy a hivatásos táncosokat. Egyszerűen természetesek talán ettől annyira vonzó az egész műsor. Bemutatnak pár karneváli jelmezt is, egyenként jönnek fel a színpadra és a végén már alig férnek el a lányok.

A végén a műsorvezető országokat sorol és a bátrabbak felmehetnek a színpadra saját nyelvű ismert dalt énekelni. Legnagyobb számban Európa képviselteti magát legtöbben talán a franciák és németek voltak. De mindenféle náció előfordult, japán, kínai, amerikai, ausztrál stb. Magyarok mi ketten voltunk.   Jó érzés volt, hogy Magyarországot sem hagyták ki a felsorolásból. Egyébként aranyosak voltak, mert a kelet európai országokat már gyorsabban sorolták és a műsorvezető már túlment Magyarországon amikor szóltak neki, hogy ott van 2 magyar.   Azért a színpadra nem mentünk ki, de egy tapsot azért begyűjtöttünk. 

Hihetetlenül jól éreztük magunkat. Hajnali 1-re értünk a szállodába és nem bírtunk aludni annyira fel voltunk dobva.

 

 

 

Szerda

Elég későn értünk tegnap haza így ma nem kelünk korán és ráadásul ma szabad program van, így Óceán part látogatás, napozás és pihenés lesz. Megreggelizünk kipróbálok pár új gyümölcsöt is. Eddig nagyon meleg volt, de a nap bujkált, ma a kedvünkért kisüt a nap is lehet napozni.   A szállodában kapunk napernyőt és törölközőt is, ágyat vagy széket a parton lehet bérelni. Nosza.
Kezdődik az alkudozás persze. Az ágyakat és székeket bérbe adók már akkor elkezdenek jönni felénk amikor látják, hogy a part felé tartunk. Végül sikerül megegyeznünk, utólag kiderül kicsit drágán. Csodás a part, nincsenek annyira sokan talán mert hétköznap van, de azért vannak. A hullámok annyira magasak, hogy nem merek nagyon bemenni, amikor rászánom magam az egyik hullám annyira odaver a földhöz, hogy lehorzsolom a fél combom. A párom félóránként elmegy fürdeni és ő élvezi az óriási hullámokat meg azt hogy összevissza forgatja. Egyszer elvesztem szem elől és amikor kezdek igazán beaggódni megjelenik irtó szomorú arccal. Arra gondoltam, hogy biztos kimosta a víz a kontaktlencséjét. „Csak” a szemüvegét ette meg az óceán.   Egyébként sem értettem, hogy miért kell napszemüvegben fürdeni…
Nem csinálunk semmit, de annyira jó érzés figyelni a forgatagot, a sokféleséget, egyáltalán nem unalmas.

Otthon olvastam, hogy a partra semmit nem szabad levinni mert ellopják. Ez is túlzás, a környékünkön nem egy olyan embert láttam aki minden cuccát otthagyta és nem történt semmi. Persze én is bedőltem a  hülyeségnek így alig vittem pénzt magammal. Az árusok folyton járnak, megláttam egy srácot függőágyakkal. A homokban alkudoztunk mert egy szót sem beszélt angolul és az olasszal sem boldogultam vele. Amikor végre kiegyeztem vele rájöttem, hogy alig van pénz nálam. Olyan nehéz volt a függőágy, hogy majd megszakadtam a szállódáig pedig nem is volt messze.

Szerintem érdemes pénzt vinni bőven, a táskát a szék vagy alá rakni és a kutya sem törődik vele. Coca-cola jéghideg: 2 reál ha olaszul beszélsz (portugál mennyibe kerül pontosan ugyanúgy hangzik) 3 reál ha angolul. Kókuszdió 3-5 reál között mozog nagyságtól függően. Póló: 5-30 között és írtó jó minőségűek. Alkudozni, alkudozni, mindenhol és mindig. Imádom az olyan országokat, ahol lehet alkudozni, közben kicsit megérezni vagy átérezni a brazil emberek lelkét, hozzáállását, kedvességét.

 

Kaját is árulnak, sült sajt, rák vagy szendvicsek. A rák érdekes, egy hosszú pálcára felszúrnak egy csomót és forró olajban megsütik gyorsan. Nézegetjük és gondolkodunk, hogy kipróbáljuk-e. Végül belevágunk, a párom vesz egyet. Irtó finom. Természetesen az elsőt nem vesszük annyira olcsón, de később már egész jó áron sikerül hozzájutni. Utána még megesszünk egy-egy pálcával.   Nagyon laktatós egyébként, lehet sózni és citromozni ízlés szerint.
Tök jó, hogy a parton csak inteni kell és már jönnek is az áruval. Tulajdonképpen étteremben érezheti magát az ember.

3-ig bírjuk. Hihetetlen meleg van pedig a part mellett fúj a szél, de alig érezni belőle valamit. Napolajból 2 liter sem kevés annak aki erre jár, 2 nap alatt úgy lebarnulok, hogy el sem hiszem. Otthon legalább 2 hét.
A vacsora ma is csodálatos, a mai estét ajándékvásárlásra szánjuk az otthoniaknak. Éjfélig sétálunk a piacokon. Senki sem kötekszik, nem próbál kirabolni annak ellenére, hogy hasonlókat lehet olvasni ha ez ember Brazilíáról keres infót otthon.

Este fel akarjuk tölteni a fényképező aksiját. Semmi. Nem működik a töltő amit kértem. Lemegyek a recepcióra, sajnálkoznak de már az összeset kiadták az ügyfeleknek, de megígérik, hogy reggelre megpróbálják megcsinálni 
Még hajnali 1-kor is vitatkozom a recepcióssal, persze 2 malomban őrlünk. Végül megjegyzem, hogy nagyon csalódott vagyok, mert vennék de nincs hol ők meg nem segítenek.

Csütörtök

Mindent a kedves ügyfélért. Reggel a recepciós kelt telefonon, menjek az átalakítóért. Lemegyek. Szétvigyorgom magam, mert reggel amint nyitottak a boltok elmentek és vettek egyet.   Azért ez nem semmi. Sikerül a gépet használható állapotba hozni.

Ma Riói körút van betervezve, Cukorsüveg hegy, Maracana, Sambadromo és botanikus kert.

A program elvileg 9-kor kezdődne de Sergio hamarabb jön, szerinte reggel korábban érdemes menni a Cukorsüvegre mert később annyira sok a turista, hogy nem lehet mozdulni.
10 perc alatt odaérünk. A belépő nagy részét már kifizették, de pecsételtetni kell a jegyet és fizetni még valamennyit amint nem értünk, hogy miért, de kifizetjük.

A Cukorsüveg hegy Rio de Janeiro egyik jelképe. Gyönyörű. Tulajdonképpen egy 200 majd egy 400 méteres gránittömb ami kiemelkedik a tengerből. (Pao de Acucar de többnyire az angol nevét használják a turisták miatt.)
Nincsenek sokan, de azért  még lézengenek. Mindkét szintre drótkötélpályán lehet feljutni. Az első szintet körbejárjuk és egyszerűen nem bírunk betelni a látvánnyal. Olyan a kilátás mintha egy mesében lenne az ember. Helikoptert is lehet bérelni itt és körberepülni vele Riot. 
A második szint ami a valódi Cukorsüveg még a gyönyörűbbnél is gyönyörűbb. Nem volt nagyon napos az idő, de minden jól látható volt. Az öböl, a Copacabana, az Ipanema, a környező hegyek tulajdonképpen körbejárva szinte az egész várost belátni. Természetesen le lehet ülni is, iszogatni valamit és gyönyörködni ebben a természeti csodában. Olyan mintha a földteremtéskor itt pazaroltak volna. A rioi emberek szerint (carioca) a föld 7 nap alatt lett teremtve és ebből 1 nap teljesen Riora lett szentelve. Írtó büszkék a városukra és tény, hogy a természet ekkora harmóniáját kevés helyen lehet megtalálni. 

Nagyjából 2 órát töltünk fent és mindig találunk valami újat amit lehet fényképezni szemmel és géppel. Nem messze van egy leszállópálya is ami elég rövid a párom azt figyeli, hogy sikerül-e a gépnek leszállnia. Annyira közel jönnek a repülők, látni az ablakait.

Kicsit elbambulunk ettől a csodától így kb. félórát késünk, de itt ez nem gond. 

Sergio lent vár következő állomás a Sambadrom. Többen bámészkodnak a környéken. Igazából furcsa így látni, hogy nincs ott senki. Ezt a helyet kizárólag a Rioi karneválra használják. Megtudjuk, hogy mennyiért lehet jó helyet bérelni és hónapokkal előtte foglalni kell, hogy jó helyed legyen. Állítólag ilyenkor egy hétig mindenki bulizik a városban.   Nem lenne rossz egyszer kipróbálni.

Innen a Maracana stadionba megyünk ami a világ legnagyobb stadionja 200 ezer ember férőhellyel. Minden brazil focimániás is egyben úgyhogy a fociról beszélgetünk.  Sergio azt mesélte, hogy tulajdonképpen a tehetségesebb fiúkat az utcán vagy valamelyik parton szedik össze. Vannak erre kijelölt PR-ok ( ) akik figyelik a partot és ha látnak valakiben kimagasló tehetséget akkor szerződést ajánlanak neki. A bejáratnál híres brazil és portugál focisták lábnyomait lehet megszemlélni. Pelé lábnyomába bele is mászok és kiderül, hogy nincs is olyan nagy lába. 

 

Az aulában végig lehet nézni az építés történetét és természetesen rengeteg fénykép és relikvia van a falon amit a közeli kis boltban meg is lehet vásárolni. Azon már nem is csodálkozunk, hogy olyan focilabdát is lehet kapni ami  a brazil zászló színeiben pompázik.   Kimehetünk a stadionra is ami kicsit furcsa így, hogy mi ketten mászkálunk a székek között. Utoljára hagyjuk de végül kimegyünk a pályára is. Egy alagút vezet oda ahol az elején piros fények villognak, semmi különös. Aztán átlépve egy határt beindul az egész gépezet és szurkolók ezreit hallja az ember. Annyira jól megvan csinálva mintha valódi lenne, olyan érzés mintha érted örülne meg 200 ezer ember. Természetesen amikor kijutunk a napfényre üres a stadion.   Nem lehet semmi érzés ekkora tömeget hallgatni és ugyanakkor teljesíteni is amit elvárnak.

Ez volt a nap poénja.

A Maracana után a Botanikus kertbe megyünk. Sergio lerajzolja az utat ahol tuti nem tévedünk el. Persze, hogy eltévedünk, ezt nem lehetett kihagyni, különben is hogy lehet egyik fát megkülönböztetni a másiktól? 

Annyira magas a páratartalom és már délután fele jár, hogy alig bírunk vánszorogni. A párom nem is hajlandó letérni az ösvényről mert szandálban van én beljebb merészkedek és észre is veszek egy karomnyi hosszú gyíkot vagy mit. Amikor meglát gyorsít én meg utána a fényképezővel, de sajnos minden erőfeszítésem ellenére nem jól sikerül a kép. Az orhideáknak egy külön épület van ahol természetesen még pár fokkal melegebb van és nagyobb a páratartalom. Hogy minek? Így sincs az embernek egy csepp levegője sem. Szép hely egyébként olyan növényeket és állatokat látunk amit eddig soha.

3 óra körül fejezzük be a mászkálást, Sergio gyorsan elvisz a szállodáig, eszünk és irány a légkondi és az ágy, muszáj pihenni kicsit ennyi csodás élmény után.

Délután a környéken sétálunk ami tulajdonképpen unalmasnak hangzik, de ezen a helyen nem lehet megunni annyira színes és új minden.

Péntek

Ma újra korai kelés van, kb. 7 óra mert jön értünk a dzsip 8-ra. Természetesen híre hamva sincs 8-kor. 
Ma úgy látszik dzsipes nap van, a környéken rengeteg dzsipet látni. Egyik sem a miénk ugyanis senki sem keres minket. Végre 9 előtt pár perccel egy idősebb úr bejön és értünk. Felkecmergünk a dzsipre (a szó szoros értelmében) teljesen tele van úgyhogy kicsit szűkösen vagyunk. 3 svájci csaj, egy osztrák házaspár, és belgák vannak még rajta. A dzsip teljesen fedetlen, irtózatosan jó élmény így száguldani vele. A száguldás szó szerint értendő, nem mennek túl lassan. Az erős szél miatt az ember úgy érzi, hogy talán még fázik is egy kicsit, de nagyon csalóka, mert közben a nap süt ezerrel. Akinek lehetősége van rá és van jogosítványa bérelhet egész napra egy dzsipet és akkor nem kell alkalmazkodnia másokhoz és időponthoz sem. Az út a Corcovado-ra csodás, hihetetlenek ezek a hegyek a buja növényzetükkel. Természetesen az idegenvezetőnk a brazil mentalitásnak megfelelően nagyon barátságos, az úton mindenkitől megtudja ki merről jött és merre tart. Tőlem arról érdeklődik, hogy jártam-e Bécsben ugyanis a nagypapája ott született. Nemleges válaszomra mindenki röhög, ugyanis még nem voltam Bécsben.     Ezen mindenki jól szórakozik, hogy a világ másik felén voltam, de itt a szomszédban még nem.
Bruno jó mesélő és szépen, érthetően beszéli az angolt. Mesél a városról, a fizetésekről, kábítószerről, szegénységről és mindenről ami Rióval kapcsolatos. Azt is elmeséli, hogy amikor a Krisztus szobrot felvitték a hegyre rengeteg fát kellett kivágni miatta mert nem fért el.

A szobor 30 méter magas, hihetetlen hatással van az emberre, még rám is. Lenyűgöző ahogy széttárt karjával vigyáz Rióra. Sajnos igazán jó fényképeket nem lehet készíteni mert annyi ember van körülötte, hogy tuti valaki belemászik amikor éppen exponálsz. A legjobb ha kicsit távolabbról fényképez az ember, a dzsip soförök tudják, honnan csodálatos a kilátás és meg is állnak, hagyják fényképezni a turistát. 
Körülbelül 2 órát lehet eltölteni egy ilyen bérelt dzsippel a Corcovado-n ami nagyon kevés. Egy egész nap is kevés lenne szerintem olyan a kilátás onnan. Onnan fentről nagyon kicsike a Maracana stadion.  
Lefele jövet szaladgáló makikat láttunk a villanyvezetékeken és a környező fákon. Nagyon aranyosak voltak, ahogy szaladgáltak és bizonyos hangokra amit a sofőrünk csinált közelebb is merészkedtek.

Igazi száguldás után a Tijuca esőerdőt látogatjuk meg. Azt mesélik, hogy itt nagyon régen kávéültetvények voltak. A világ legnagyobb városi parkja, Rió szíve itt dobog. Gránithegyek, vízesések, orchideák, igazi trópusi vegetáció. Állítólag az ilyen esőerdők termelik az oxigént. Érdekes én úgy éreztem, hogy egy csepp levegőm sincs. 
Sajnos állatokat nem láttunk, de nem csodálom mert elég sokan mászkáltak arra.

Szép napunk volt, este még azért nem maradt el a „szokásos” vacsora és összevissza sétálás a környéken.

Szombat

Úgy terveztük, hogy mára befizetünk egy körútra ami a környéken lévő banánültetvényekre illetve falvakba. A vouchert meg is kaptuk. A találkozó 8-kor lett volna de fél 10-kor még sehol senki. Meguntuk a várakozást és úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a kevéske hátramaradt időnket és óceán parton fogunk szisztázni. Felhívtuk azért Sergiot, aki mondta, hogy nemsokára jön a busz értünk csak lerobbant valahol az úton.   Mondtam neki, hogy lerobbant busszal nem megyünk sehova mert egy ilyen busz nem túl megbízható. Természetesen nem haragudott meg. Ez nagyon jó tulajdonság bennük. Ha nem kérsz valamit legyen az szolgáltatás vagy termék nem húzzák a szájukat, nem vágnak pofákat, egyszerűen elfogadják, hogy meggondoltad magad.

Egész nap a parton élveztük a semmittevést. Ma elég sokan voltak a parton, a helyiek is sokan jöttek. Jó idő volt így tömve volt a part. Semmi különös nem történt, nyakaltuk a hideg colát, ettük a rákokat és napoztunk.

Vasárnap

Van egy piac Ipanema strandján amelyik csak vasárnap van nyitva így a mai délelőtt oda megyünk. A páromat próbálom rábeszélni, hogy menjünk gyalog, de szerinte nagyon messze van. Végül megegyezünk egy taxissal aki nagyon olcsón elvisz. Egyébként is érdemes a taxizást használni. Olcsó és megbízható. A srác szerint következő alkalomkor inkább az Ipanemát válasszuk mert az szebb mint a Copacabana.   Én nem látom, hogy szebb lenne, legfeljebb a Copacabanán több a turista mint az Ipanemán illetve az előzőt mindenki ismeri.

A piacon a szokásos forgatag fogad. (ezek mikor alszanak? ) Sikerül vennem pár dolgot otthonra, pl. egy gyönyörű ékszertartót.   ...ha már ékszerre nem futja. 
A páromat is rábeszéltem pár pólóra, hihetetlen, hogy nem kell neki, mert szerinte van elég pólója. De hát Riós nincs úgyhogy feltétlenül be kell szerezni egyet ha már itt vagyunk. 

Visszafelé egy taxis csaj vitt ez volt az egyetlen ember egész idő alatt egész Rióban aki nem volt túlságosan beszédes,  csak annyit kérdezett hova vigyen. Egyébként simán elmehettünk volna gyalog a taxi 7 percet ment ráadásul kicsit körbe kellett mennie.

Lepakoltuk a cuccainkat és a mai napot is a lődörgésnek,  napozásnak szenteltük.
Hétfő

Az este még pakolgattunk egy keveset, holnap nem semmi napunk lesz. Dé.lig ki kell jelentkeznünk a szállodából ami érthető általában mindenhol így van, akkor van gáz ha a repülő nem a közeli órákban indul. A miénk este 10-kor úgyhogy ennek megfelelően szinte egy egész napunk van anélkül, hogy lenne szállásunk. Bőségesen megreggelizünk (sajnos utoljára) aztán elkezdjük a kijelentkezést intézni ami nem megy simán. A Kraft kifizette a reggelit és a vacsorát és nekünk mégis kiszámlázzák az összes  vacsorát. Összeszedem a papírjaimat és próbálom elmagyarázni, hogy ez már ki volt fizetve. Mivel nem szokás (mármint a vacsorát is előre kifizetni) nem nagyon hisznek nekem, előkerül egy szállodavezető aki átnézi a kifizetéseket és megvan persze. 
A csomagjainkat betehetjük amíg megyünk a szálloda tárolójába. Egész nap áll előttünk. A párom szerint nem fognak adni törölközőt és napernyőt sem. Azért én megpróbálom és amikor mondom a szobaszámot simán kapunk. Pedig elvileg nem járna. Mivel csak holnap este fogunk hazaérni úgy döntünk, hogy ma nem kenegetjük magunkat mert hazáig összeragadunk. Délután ötre annyira leégünk, hogy nem bírunk egymáshoz érni. Nem volt jó ötlet a naptej nélküli nap. 

A szálloda halljában van fürdőszoba úgyhogy indulás előtt még rendbe tudjuk magunkat szedni valamennyire, de a farmer az nagyon gáz és muszáj abban menni különben megfagyunk otthon.

Sergio kivisz a repülőtérre, meghívom hozzánk ha netalán Magyarországon járna és sajnos el kell búcsúznunk tőle.
A repülőgép újra csalódást okoz, nem egymás mellé szól a jegyünk, de ezt megoldjuk. Egész éjjel nem bírok aludni mert annyira nyomatják a légkondit, hogy folyton kiszárad a szám. Mire leszállunk Frankfurtban már lázas és taknyos vagyok.

Kedd

Frankfurtban még 4 óra várakozás ami már nagyon unalmas de legalább már van cola és normális kaja mert a Varigon felszolgált étel ehetetlen.
Itthon 8 fok volt, kicsit hidegnek éreztük. 
Este értünk haza, 10 után.

 

 

Köszönet:

- A Kraft Foods Hungária Kft – nek ezért az életre szóló élményért amely mindig az életünk egyik legcsodálatosabb emléke lesz
- Éber Annának a szervezésért és a nekünk szerencsét hozó huzásáért
- A Kraft Foods Hungária Kft összes dolgozójának akik azért dolgoztak, hogy minden tökéletes legyen
- A TOM Creative Reklámügynökségnek és dolgozóinak a profi munkáért
- A Globe Center Utazási Irodának a szervezésért
- Oláh Veronikának segítőkészségéért, türelméért és profizmusáért
- Sergionak az idegenvezetésért
- Brunonak az idegenvezetésért
- Az összes brazilnak a csodás élményekért és azért, hogy megmutatták nekünk, másképp is lehet élni.

Szabó Andrea
A nyertes útitársa
Amatőr fotós és útleíró

Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok:
oldodj.fel@citromail.hu